Azt álmodom, valaki megáll az ágyam mellett, odadob egy akkora köteg pénzt, amiből még egy szobánk se lesz sehol és azt mondja: el kell mennem onnan.
A házamból, a városomból, az életemből.
Mondják is sokan, hogy rosszul értem, nem rám vonatkozik, meg én nem is ott élek. Akkor se tudok szabadulni a gondolattól: bármikor sorra kerülhetek. Ahogyan te magad is.
Ki mondja meg, hogy melyik lesz az a nap, amikor egyeseknek szemet fog szúrni, hogy nő vagy, hogy férfi vagy, hogy gyerek vagy, vagy fiatal, vagy idős, vagy bármi más?
Ki mondja meg, mikor lesz teher a gazdag, a szegény, vagy bárki más?
Egyáltalán ki mondja meg, ki a gazdag és ki a szegény? A papírdarabok a zsebünkben? Gazdag vagy, ha sok felírt számod van egy virtuális világban, amikért tárgyakat kaphatsz? Más mutatja meg a gazdagságot?
Emlékszem, sok évvel ezelőtt elindult az MLM üzlet a világ minden táján. Azok lettek benne sikeresek, akik éjüket nappallá téve hajtottak, eladtak, szerveztek. Akadt a világon olyan ország, ahol viszonylag hamar jelentős jövedelemhez jutottak néhányan.
Miért csak néhányan? Mert ott ezt az üzleti modellt betiltották. Azért, mert azon a vidéken felborítaná a kormány politikáját ha az önállóan megélni képesek egyre többen lennének. Egészen más kérdés, hogyha nem tették volna ezt hamar kiderül: a módszer nem alkalmas tömegek jólétét megalapozni, viszont az önállóság lehetőségének gondolatát képes fenntartani.
Azóta arrafelé elhiszik: a kormánynak jogában áll az ember önállóságát ennyire akadályozni.
Visszatérve az álomra, nem véletlen, hogy pont Scheffer János képét választottam. Azok a szalagházak a képen pont a Kínai nagy falhoz hasonlóan bezárnak és kirekesztenek. Bezárják magukba azokat, akik ott kell lakjanak és kirekesztenek mindent, ami a normális lakhatásra emlékeztet.
Bármikor eszébe juthat bárkinek megállni az ő ágyuk mellett hajnalban és elküldeni őket, hiszen ez a kettős fal rontja a városképet, rontja a világképet...
Tudod, ahol mindenki tiszta, jószagú, egészséges, szép, jólöltözött - és nemgodolkodik, nempofázik. Arra emlékszik amit megengednek neki, az tetszik neki amit előírnak, meg ilyenek.
De tudod mit? Egye fene, annyira gondolkodhat, hogy sikerüljön ráuszítani bárkire, aki nem szimpatikus az aktuális hatalomnak. Meg persze azokra, akik ellentmondanak az ilyenfajta irányításnak.
Ilyenkor persze teljesen lényegtelen, hogy az ideális város épp melyik. Mindig az aktuális irányító dönti el. Az esetek többségében a magadfajtának pont jó lesz bármelyik, ahol nem látnak. Igen. Ahogy mondod. Mert randa a pofád. Enyim is. És akkor mi van?
Látom magam előtt amikor eltűntem a színről, milyen lelkesen örülnek sokan. Hiszen szebb lett a világ. Egyre ideálisabbnak látszik ahogyan a hozzám hasonlóan kevéssé tökéletesekkel nem kell találkozniuk.
Emlékszem azokra, akik szidtak másokat, követelték, hogy tűnjünk el, hiszen ha nem tesszük, még nekik kell megpróbálniuk valamit tenni. Vagy személyesen üldözni, vagy kikövetelni az eltüntetésünket mindenütt, mint Miskolcon. Fájdalmas lenne számukra a perc, amikor még végül megértik, mit tesznek.
Bennem még halkan szűköl a lélek, mert emlékszem: van köztük kivel együtt dolgoztam, van köztük most épp szerencsésebbnek látszó testvér, van kit barátomnak hittem.
Mindannyian tapsikolnak, hiszen nincs már szem előtt aki nyomorog, beteg. Nem kell azon gondolkodni, hogyan gondoskodjanak rólam, meg a többiekről. Nem kell attól félni, hogy elveszem tőlük semmitérő kincseiket. Nyugodtan lehet szidni a népem, a fajtám, a hitem, a hitetlenségem, a másságomat.
Igen, értem amit mondasz, én nem az vagyok, akiktől most szabadulnátok. Nem vagyok kínos szagú hajléktalan, más a népem, más a vallásom.
Csak a hitem nem más, mint a többi üldözötté. Ami azt mondja, nem lesz ez így út.
Akkor sem, ha holnaptól gondoskodik arról a technika, hogy ne is emlékezz rám. Úgy kezelj, mintha a magamfajta végképp kihalt volna. Hiszen mindenki meghalt, aki eltűnt, szépen, békésen elaludt a semmi felé vezető úton.
Aztán egyszercsak kiderül: a technika arról is gondoskodott, ne emlékezzek rád. Holnap, mikor odaküldenek az ágyad mellé mire felébredsz, képes legyek odadobni neked egy akkora köteg pénzt, amiből még egy szobád se lesz sehol és azt mondjam: el kell menned onnan.
A házadból, a városodból, az életedből. Pontosan a Sehová...
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése