Rajtunk a természet szeme

Mindenki azt mondja, hogy szereti a természetet. Viszont egyre többen kerülik a természetest. Többnyire tudatlanságból, lustaságból. Az idei világrekord volt az az anya, aki azért nem szoptatja a gyerekét, mert dolgoznia kell, hogy legyen pénze.

Megkérdeztem, mire kell olyan nagyon a pénz. A válasz: „Ha nincs pénzem nem lesz miből tápszert venni a gyereknek!” És semmi mód nem értette, hogy ha nem dolgozik pont ott tart, mert az anyatej ingyen van.

Az az érzésem, hogy szegény természetnek nem véletlenül pirult ebbe még a szeme is. Én magam nem győzök figyelni, hogyan lehet, hogy az emberek mindenféle vegyi összetevőket mondanak növények helyett, aztán erősen csodálkoznak, hogy folyton bajuk van. Nem bírnak se meleget, se hideget, se enni, se inni. Árt nekik a nap, a szél és persze mindezek ellenkezője.

Nagyon érdekes gondolatot hallottam nemrég: a dologban nagy szerepe van a híreknek. Kondicionálja az embereket a katasztrófaelméletre. Nem saját feladatukkal foglalkoznak az ilyenek, hanem azzal: mi történt a világ másik felén. Teljesen mindegy, természeti csapás, gyilkosság, politika, háború amiről szó van. Aztán csodálkoznak, hogy belebetegszenek a dologba. Áldozatot csinál mind - saját magából.

Előszeretettel nézik a különféle óvóhely kísérlet sorozatokat is, a híreket, az időjárás jelentéseket. A Való Világ és a többi hasonló ugyanis a zárt óvóhelyek, vagy barakkok világát modellezi. Persze kormánytámogatással. Kiválóan kondicionálja az ilyen az embereket arra, hogy hogyan kell nem felállni, nem felelősen dönteni a sorsunkról, hanem a semmivel megfizetve csicskaként létezni.

A természet meg csak néz ránk. Figyel. Aztán egyszercsak megrázza magát és semmi nem marad rajta ami felesleges.